27/10/09 – Sea Day (Jacksonville, FL - Key West, FL)

Képzeljétek, úgy néz ki, hogy holnap nem fogok dolgozni. Egyáltalán. És ehhez mindössze megdöglésközeli állapotba kellett kerülnöm egy megfázás miatt (szerintem a múltkori 10K futás után kapott el a légkondi, amíg átmentem a Crew Baron – ott a leghidegebb az egész hajón). Tegnap este kezdtem el érezni, hogy húz a fejem, fájnak az ízületeim, meg úgy egyáltalán: valahogy kurvára nincs kedvem megmozdulni. Akkor még lázam nem volt, most este már az is van, délután meg még épp határeset volt, mindenesetre a nővér úgy döntött, hogy inkább kivesz a munkából. Mondtam neki, hogy ennek legfeljebb holnaptól van esélye, mert a ma esti beosztást nem boríthatom fel délután fél hatkor.
(Kábé el tudtam képzelni AJ fejét, ahogy bejelentem, hogy én ma este inkább mégsem dolgoznék... Végül úgy alakult, hogy mégis esélyem nyílt megtekinteni ezt a fejet, annak ellenére, hogy természetesen abban egyeztünk meg vele, hogy a ma estét még végigküzdöm valahogy, azán holnap reggel meglátjuk, mit mond a doki. Erre az első portréetap után a liftből kilépve épp a nővérrel akadtam össze, ő meg csak nézett, hogy mit csinálok kamerával a kezemben. Aztán karon fogott és bementünk a fotólabba, ahol pont ott volt AJ, úgyhogy a szemébe mondta, hogy márpedig ez az ember nem dolgozik.)

"Főnököm" úgy reagált, ahogy vártam, vágta a pofákat, amiért nem tud mit csinálni, és persze az egyetlen, amit el tudott képzelni, hogy szimulálok. Mindegy, végighallgattam az intelmeit, de különösebben az én világomat nem fogja megrázni, hogy mit gondol.

Ha már a munkahelyi légkör szóba került: na, az már biztos, hogy ezzel a csapattal nem lesz könnyű dolgom. Oké, természetesen én is rendre hibázom apróságokat, ahogy egy újonctól nem meglepő, és ezek a bakik nem teszik simábbá a beilleszkedést. De ettől függetlenül is egy díjnyertes gyökér társaságról van szó. Ezek elvétve mosolyognak. Mindenkinek állandóan feszesre van húzva az agya. És a legnagyobb baj velük, hogy szinte mindenki már a hatodik-nyolcadik szerződését tölti, úgyhogy valószínűleg szívük mélyéig meg vannak csömörödve a munkától.
...Uramisten, egyszerűen nem tudom elképzelni, mi vihet rá valakit, hogy egynél több szerződést töltsön itt fotósként... Ha az eddigiekből nem lett volna világos, akkor ezúton közlöm hivatalosan, hogy én ide vissza nem jövök. Fotósként biztosan nem. A hajós élet tetszik, de az, hogy az itteni munkának a leghalványabb köze sincs a fotográfiához, az nem. Én nem akarom kínozni a vendégeket, márpedig egy négynapos út alkalmával három estén keresztül is kamerát nyomni az arcukba vacsora közben elég megterhelő, és látszik rajtuk, hogy a halál faszára kívánják az összes fotóst. Ráadásul a Mindenható Rollcount (ki hány képet lő – ezek a régiek csak ebben hisznek, már réges rég elfelejtették, hogy ez alapvetően egy szórakoztató részleg a hajón, a mi feladatunk is az lenne, hogy az utasok jól érezzék mgukat), szóval, a rollcount miatt még arra sincs időd, hogy egy mosolyt küldj a vendégnek vagy válts vele két kedves szót, mielőtt kivakuzod az agyát. Mert különben lassú vagy és a munkatársaid baszogatni kezdenek. Csak azt nem értem, ugyan mégis mi a bánatért fizetne bárki is 19 dollárt egy képért, amelyen éppen öldököl a szemével...

Mindenesetre kíváncsi leszek a kollégáim arcára, amikor számukra is világossá válik, hogy hiába csinálok én számszerűen kevesebb képet, a galériában mégis nagyobb arányban veszik meg az én képeimet, tehát több hasznot hajtok a photo departmennek, mint ők az ötmillió képükkel. Ez ugyanis már most, a második cruise után is így van esetenként.

Josénak, a főfasznak meg majd egy külön bekezdést szentelek, mert megéri. A lényeg, hogy ma volt a második verbális csörténk, a harmadiknál valószínűleg mindketten csomagolunk a hajóról, mert leütöm a picsába. Egy negyvenéves filippínóról van szó, gyakorlatilag nem lehet érteni, hogy mit akar mondani, viszont baromi okosnak gondolja magát, mert ez a nyolcadik szerződése. Még nem mondtam neki, hogy ezt ne nagyon hangoztassa, mert ha ő már nyolc éve itt van és mégsem lett belőle azóta photomanager, de még csak helyettes sem, az azt jelenti, hogy mégsem lehet annyira jó, mint amilyennek gondolja magát. ;)

Ja, most már keményen gyűlölöm az összes ferdeszeműt, legyen filippínó, indonéz vagy bármi szerzet. Ezen a hajón észrevehetően többen vannak, mint az Imaginationön, és mióta itt vagyok, azóta nem járok a Crew étkezőbe csak a Staffba, mert oda nekik nincs bejárásuk. Komolyan, nagy tömegben elviselhetetlenek. Olyan, mintha egy délkelet-ázsiai háborús börtönbe lépnék be, amikor néha mégis a Crew Messbe kell mennem.

Na, már megint nagyon pozitív bejegyzést hordtam össze! :D Nézzétek el; amint felgyógyulok, beszámolok vidámabb dolgokról is (remélem). Kompenzációként elmondom, hogy a futás továbbra is nagyon jót tesz, amint állapotom engedi, folytatni fogom, mert az elmúlt egy hónap alatt – figyeltétek a dátumot? Pontosan egy hónapja szállt fel a gépem Ferihegyről – még egyszer sem éreztem magamban annyi energiát, mint a múltkori Nike HumanRace 10 kilométere után. Csak vigyorogtam, mint a tök.

Ja, és Half Moon Cayről, a Carnival magánszigetéről is teszek majd fel fotókat, mert paradicsomi szép hely; ott simogattam ráját!

Nagyon remélem, hogy a holnapi napot még ellóghatom, de már némileg jobb közérzettel. A mai este is jó volt azért, Monday Night Footballt nézhettem az ágyamból (igaz, két pulóverben), meg aludtam is egy sort, egész kellemes volt. Tulajdonképpen csak naponta két órával kellene kevesebbet dolgoznunk ahhoz, hogy ne érezzük ekkora szopásnak ezt a helyet.

Holnap Sea Day, de azért mindenképpen próbálok életjelet adni, mert tudom, hogy Anyu most elkezdett aggódni. :)

ps. Ja, Renike! Mint írtam, fotósként nem akarok hosszabbítani, de valami másként talán igen. Mit tudsz a purserek munkájáról, tudod-e javasolni azt? Kösz az infókat előre is!

UPDATE: Ez a post még tegnap (hétfő) született, de nem tudtam feltölteni, mert nem volt háló. Eredmények azóta: ma reggel voltam a dokinál, ahogy arra számítottam, ma egyáltalán nem dolgozom, délután 5-re megyek vissza hozzá kontrollra. Kaptam háromféle gyógyszert, valami szirupot a torkomra, meg persze igyekszem sok vizet inni és feküdni.