Megígérem, hogy nem fogok az összes reggeli vizelés közbeni gondolatomról beszámolni nektek e hasábokon, de ezzel a maival hadd tegyek kivételt.

Először is szögezzük le alapvetésként, hogy éjjel 1-kor hazafelé tartva az immár kellemesen kihalt és kellemesen hűvös Dohában Bob Marley-t hallgatni kerékpározás közben páratlanul nagyszerű dolog.

A túlzott önhittség olyan, mint a vuvuzela: az elején mindenkinek az arcába nyomod, de később rájössz, hogy igazából téged is idegesít.

Offos poszt következik, vagyis semmi köze Dohához: egy régi biztonsági mentésben ráakadtam egy értékes egykori projektemre, amin a facebookos Coelho-idézetek akkoriban jellemző túlburjánzására adott válaszul, egyfajta néma mentális sikoly kifejezéseként kezdtem el dolgozni – ez volt a…