Té mínusz pár óra

 2010.03.14. 23:35

13/03/10 – Orlando, FL - Frankfurt, DE

Köszöntjük kedves utasainkat. Itt a kapitány beszél. Repülési magasságunk 37 ezer láb, a külső hőmérséklet mínusz 58 Celsius fok, sebességünk 900 kilométer per óra. Jelenlegi pozíciónk az Atlanti-óceán kellős közepe.

Bizony, gyermekeim, már hazafelé tartok! Kedves Carnival, köszönjük szépen, ennyi bőven elég volt. A sign-off dátumom eredetileg április 24, György-nap volt, két héttel ezelőtt ezt módosították, egy héttel meghosszabbítva május 1-re. Viszont most adódott egy lehetőség, hogy korábban távozzak, ráadásul úgy, hogy a cég fizesse a visszaútra szóló jegyet, mintha normálisan kitöltöttem volna a szerződésemet. És Hector, az új menedzserem volt olyan rendes, hogy engedett élni ezzel a lehetőséggel, úgyhogy a tervezettnél végül másfél hónappal korábban: bájbáj, Carnival! :)

Ó, ne is kérdezzétek, milyen érzés... leírhatatlan. Ott a hajón valahogy elfelejted azt, hogy a távozás lehetősége bármikor adott, mivel ez nem egy börtön, hanem egy munkahely. Mégis, ahogy gyűröd a napokat, egyiket a másik után, valahogy úgy érzed, hogy oda vagy kötve, hogy mindenképpen ki kell húznod a szerződésed végéig. Pedig a távozás mindent felülmúló öröme bárki számára elérhető; csak bejelented, hogy kilépsz és ennyi (a múlt héten két pincér haverom is megtette.) Persze ilyenkor te magad veszed a jegyedet haza, és nem jöhetsz vissza később, úgyhogy számomra ez sokkal jobban jött ki; kaptam jegyet és még vissza is jöhetek. Persze nem fogok. :)

* Ajj, basszus, most villant az agyamba: nem fényképeztem le Lusta Dicket mielőtt eljöttem! :((( A múlt héten újabb trainee érkezett a college-ból, hogy pótolja a most leszálló veteránokat (a fél csapat kicserélődik a következő két-három hétben) - Nithin, Indiából. A srác kikkkkkkköpött Lusta Dick, de tényleg: alacsony és széles, nyakban is erős, és egérre hasonlító fejével laposan felfelé pislog és közben vigyorog. Imádnivaló. Megjelenésében bármikor benne van, hogy a következő pillanatban előkapja a trombitáját az egyenruha alól, hogy elfújja a kedvenc nótáját. :) És elfelejtettem lefényképezni, pedig meg akartam mutatni Nektek. *

Tehát, ha minden jól megy, három és fél óra múlva leszállok Frankfurtban, majd magyar idő szerint 13.15-kor indulok tovább Budapestre egy másik Lufthansával; 14.50-kor érkezünk. El sem hiszem, hogy délután háromra már magyar föld lesz a talpam alatt...

[folyt.] Időközben leszálltunk Frankfurtban, és előzetes várakozásommal szemben nem tudtam fellőni az iménti sorokat, ugyanis a frankfurti reptéren nincs általánosan elérhető hotspot. Egy nyitott T-Mobile hálózatot ugyan találtam, de használhatatlan volt, nagyon elbóklászni meg nem volt időm az átlagosnál is lassabb biztonsági beléptetés miatt. És ezt kifejezetten barátságtalan gesztusnak gondolom a több milliós utasforgalmat bonyolító frankfurti reptér részéről.

Egyébként is meg akartam említeni, de az előző bekezdés fényében még pozitívabb hangsúlyt kap, hogy az orlandói reptér egyértelműen a kedvencem ebből a szempontból. Tudjátok, hogy hívják itt az ingyenes internet-hotspotot? Internet. Ennyi. Ráböksz, oszt online vagy. Semmi "sign up for free", "log in here" meg "click on ad there", mint Miamiban, amivel akár félórát is elkattintgatsz, mielőtt valóban használhatnád is a szolgáltatást. Szóval, azonnal éreztem, amint a hálózatok listájában megláttam ezt az egyszerű és szerény elnevezést, hogy az orlandói reptér és én nagy haverok leszünk. Mintha egy ismeretlen városba érkezve, totál kitikkadva az első kocsma neve, amit meglátsz, ez lenne: Van Sör.

Ha internet nincs is Frankfurtban, van helyette gázkamrát idéző dohányzóhelyiség. Ugyebár a repteret elhagyni, hogy szabad levegőn lehess, meglehetősen bonyolult, ezért a fő tranzitútvonalak mellett találni néhány teljesen üvegfalú, kábé öt négyzetméteres dobozt, amelyekbe be lehet állni dohányozni. Ahogy elnézegettem ott szerencsétlen embereket, akik úgy néztek ki, mintha egy liftben várakoznának, ami nem megy sehová, rájöttem, hogy csupán egy acélkerítés kellene még az üvegfalak elé, hogy az állatkerti illúziót tökéletessé tegyék. Esetleg egy tábla: "Itt láthatók azok az emberek, akik még mindig dohányoznak"*. No és persze alatta a "Kérjük, ne etessék őket."

* Igen, igen, a legendás UPC-reklám jutott eszembe a japó turistákkal: "itt látható az ember, aki még mindig a betárcsázós internetet használja". :))

Megkeztük az ereszkedést.

Kérjük, kapcsolják be biztonsági öveiket - hazamegyek! :)

Címkék: utazás repülő frankfurt orlando

A bejegyzés trackback címe:

https://tavolafikatol.blog.hu/api/trackback/id/tr701840750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kéti2 2010.03.15. 15:00:54

Jaj, erigggymá, Phix4 Én is ott bagóztam, alig találtam meg a dohányzót. De nem csak egy olyan kalitka van ott,hanem egymás mellett több is. Én spec. egyedül voltam ebben a kalitkában... és valóban majomnak éreztem magamat. :-)))) Ja! Lufthansaval repültem én is oda is és vissza is. :)
Puszillak és örülök,hogy itthon vagy. :)

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2010.03.15. 22:48:26

Pont vissza a fika kellős közepébe:) Örülünk, hogy újra itthon vagy, jelentkezz hamar!

boibo 2010.03.16. 17:32:50

Halihó!!! De jó! Üdv itthon!

klanfonok 2010.03.19. 17:04:30

Helló, Helló, Halihó!
Nagyon örülünk, hogy a hangodat már itthonról hallottuk!
Tájékozódj legelőször, mert itthon alaposan megváltoztak a dolgok a távollétedben!
Nagyon reméljük, látunk is majd!!!
Puszik!

Loloke_ 2010.03.22. 12:59:04

Orulok neki hogy hazaertel, majd valamikor osszehozunk egy kolazast-sorozest, megbeszeljuk a vilag folyasat... :)

Kéti2 2010.03.26. 12:12:19

Most mi van? Vége is ennek a blognak?
Mi van Veled, Phix? Itthon vagy... és... most mi van? Mit csinálsz? Hogyan tovább? Tervek? Vagy valami? Írjál már!

Kéti2 2010.03.26. 12:12:54

Hol a hozzászólásom?

klanfonok 2010.05.14. 16:31:29

Helló, Fiú!
Itt jártam, bóklásztam, kutattam, de mintha véget vetettél volna a blognak!
E-mailben tudósíts már, merre vagy, hogyan?
Helló, helló!
Nagyon jókat!
süti beállítások módosítása