28/09/09 – Miami, FL - Key West, FL, valahol félúton
Első nap a hajón. Huhh... sűrű. Nehéz elhinni, hogy ma reggel még egy szállodában ébredtem Miamiban; visszatekintve úgy tűnik, az minimum három nappal ezelőtt volt.
A hajó (M/S. IMAGINATION – a továbbiakban: a hajó) a szárazföldről nem is tűnik olyan vállalhatatlanul hatalmasnak, de azért a hátsó főfedélzetről már nem szívesen nézek le a tengerre – kúúúúrva magasan van. A behajózásunk egy hosszadalmas és rettentő unalmas procedúra: egy Guantanamót idéző szögesdrótokkal kerített folyósóban várakozunk végeláthatatlanul, amíg a jó kedéjű százhúszkilós feka – akinek minden jó kedélye ellenére is önkéntelenül "YES, SERGEANT MAJOR!"-t akarok válaszolni minden kérdésére feszes vigyázzban, minden porcikája ezt sugározza ugyanis – egyenként ellenőriz mindenkit. Persze minden létező felület telekúrva böszme US Customs táblákkal; restricted ez, prohibited az, és kvázi egy tüsszentés is szövetségi bűnügynek számít. De ez van, ezen túl kell esni ahhoz, hogy élvezhesd a benti felszabadultságot.
Mert az bizony van odabent, bőven. Előzetesen azt gondoltam, nekem ezzel a "mosolyogj mindenkire, mint a vadalma"-filozófiával egykettőre teleszalad a tököm, de itt tényleg mindenki ezt csinája, és ez valahogy átragad rád is. Szóval mosolygok. Like this: :)
A csapat nagyon rendben van, már ma estére egész jól összecsiszolódtunk – most éppen a Crew Bárból jövök, ahol elfogyasztottam az első amerikai sörömet és elszívtam az első amerikai cigarettámat (több mint 24 óra telt el a megérkezésem óta cigi nélkül, I'm doin' great) – tizenketten vagyunk, egy szerb és egy mexikói csaj, valamint egy litván, két horvát, egy orosz, három indozéz és három magyar srác. Ennyien készülnek fotósnak, amikor végzünk a képzéssel, szét leszünk dobva különböző hajókra. A vezetőnk egy zimbabwei srác, Farai, aki deklaráltan szeretne a főnökünk, a mentorunk, a legjobb barátunk, a testvérünk, az apánk és az anyánk lenni egy személyben. Erre csak Besenyő István szavait tudom idézni: (Kőolajfinomító?) Nem fog neki sikerülni! :D
Behajózás előtt tudok csak sms-ben és skype-on beszélni az otthoniakkal, onnantól csak a fedélzeti WiFi van – aranyárban –, amit egyelőre nélkülözni vagyok kénytelen. Így nem sikerül kielégíteni kommunikációs igényeimet, és ha a rémhírek igazak, akkor holnap Key Westen sem fogom tudni, mert a leszálláshoz szükséges szintén szövetségi mittudoménmilyen papírunk csak Miamiba visszatérve készül el. Nem tudom, ezt a postot mikor fogom feltölteni. Onnantól, hogy kihajózunk, értelemszerűen mobil lefedettség sincs.
UPDATE: Tényleg nem tudtunk leszállni Key Westen. Most tehát az aranyáras fedélzeti WiFi-t használom. Időközben elindultunk Cozumel, Mexikó felé, estére ott leszünk (helyi idő jelenleg 15:30). Holnap sok szabadidőnk lesz, és a partot is meglátogatjuk, mert a mexikói hatóságok nem olyan baltafejűek, mint az amerikaiak, így remélem, a blog frissíttésére (talán képek feltöltésére...) is marad időm. Visszafelé egy teljes napot a tengeren töltünk, így onnan megint nem várhattok infókat – se emailt, se blogot, se sms-t.
