Onnan ide

 2009.10.17. 16:47

17/10/09 – Miami Intl, FL

Gyorsjelentés a reptérről: a shuttle időben kihozott a reptérre, a becsekknél semmi gond nem volt, a tegnap Miami Beachen vásárolt kisbőröndnek köszönhetően túlsúlyért sem kellett fizetnem, a gépem időben indul Jacksonville-be és már itt ülök a váróban. Szóval, minden a legnagyobb rendben.
És mellékesen szólva, a tököm tele van már azzal, hogy ebben a lerohadt Egyesült Államokban sehol sincs normális, nyitott wifi! Mintha legalábbis drága lenne... De az, hogy egy nemzetközi reptéren(!) ne legyen azonnali hozzáférésű ingyenes net, az már vérciki.

17/10/09 – Jacksonville, FL

Jelentem, sikeresen megérkeztünk, most épp csomagokra várunk.

Ja, egy tipp minden floridai utazónak: Ugyan abból a tényből, hogy Miamiban bármikor utcára megy az ember napközben, azonmód szétfő és leizzad, levonható lenne egy olyan következtetés is, hogy egy Floridán belüli utat csakis a legminimálisabb és legszellősebb ruházatunkban teljesítsünk. Nos, ez téves. Egy Miami-Jacksonville repülőúthoz vigyük magunkkal az összes meleg holminkat, és azt a 2-2 percet leszámítva, amit a terminál ajtaja és a shuttle busz között töltünk, viseljük is az összeset, különben szarrá fagyunk a tíz fokra állított légkondik miatt. Ha most nem fáztam meg, akkor soha.

Címkék: utazás repülő miami jacksonville

A bejegyzés trackback címe:

https://tavolafikatol.blog.hu/api/trackback/id/tr881456220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

boibo 2009.10.18. 21:50:49

Édesem! Ezt most egy életre megjegyeztük. De ha nem, innentől kezdve az sem a Te hibád, végül is, Te szóltál.
Köszönjük!
(A zord időjárás okozta viszontagságaid mélyen megérintenek mindannyiunkat. Fájdalmunk csillapítására már szervezem az asszonykórust a siratódalokkal.)

Kéti2 2009.11.02. 13:21:37

Fúúú! Phix! Emlékszem, én Münchenben szálltam át a L.A-i gépre, mire elvitt a busz a gépig, azt hittem, odafagyok a székrhez. De nem voltam egyedül, mert mások is lengén voltak öltözve. :-)))))
süti beállítások módosítása