El Prahamino, ötödik nap

avagy Első lecke: mosolyogva elengedni

 2016.08.05. 18:50

Reggel fél nyolc, ébredés az Üvegtigrisben, tele szúnyogcsípésekkel, de még mindig az esti nevetésekkel és jókívánságokkal a fülünkben. Házi kolbászt és fehér kenyeret ettünk reggelire, a tőlünk 15 méterre termesztett ízes paradicsomokkal és paprikákkal kísérve, falusi vízzel leöblítve. Mindegyiket Feri jóvoltából.

img_0823_1.JPG

Hamar útnak kellett indulnunk, mert az eddigi leghosszabb szakaszt terveztük teljesíteni, 38 kilométert Szeredig, Vágsellyén keresztül és végig a felduzzasztott Vágból kialakított mesterséges tó partján. Ezzel nem mellesleg 2 kilométert lefaragunk a hátrányunkból is, és továbbra is versenyben leszünk azért, hogy vasárnap estére Brnóba érjünk. Ez kritikus a túra második szakasza szempontjából, mert így egy feltételezett hétfői indulással öt napunk maradna a Prágáig hátralevő 208 kilométerre, ami napi 40 kilométeres szakaszokkal teljesíthetővé válna. Az elmúlt napok teljesítménye alapján ez cseppet sem tűnik irreálisnak, jó tempókat megyünk napközben, fejben és lábban is rendben vagyunk, szerencsére a térdem sem hátráltat. Ha így marad (és, ha óriási mázlink van a szállásokkal, és minden pont ott van, ahol lennie kell), akkor az eddig összeszedett hátrány ellenére is beérhetünk időben!

Sokat beszélgettünk erről amúgy G-vel, jelesül épp tegnap este is, hiszen ezzel a döntéssel, hogy Farkasdon alszunk, nem kevesebb mint 12 kilométert írtunk hozzá a mínuszunkhoz. Vagyis nagyjából tegnap pecsételtem meg a fogadásunk elvesztését (ekkor még így tűnt, a fenti lehetőségnek csak ma számoltunk utána). Viszont G. továbbra is szeretné megtartani Prágát mint végső célt, mert úgy érzi, a "csak menjünk 14 napig folyamatosan" koncepció őt motiválatlanná tenné. (Egészen pontosan azt mondta, hogy akkor akár 10 kilométert is mehetnénk naponta. És egyetértek vele abban, hogy igazi motiváció nélkül bizony piszok nehéz minden egyes reggel túracipőt húzni és vállra venni azt a gyűlölt hátizsákot, amikor már eleve reggel is mindened sajog.) Szóval, ezen még dolgoznunk kell közösen, hogy mindketten elégedettek legyünk az úttal.

Azt már egy korábbi posztban leírtam Nektek, hogy én mivel lennék elégedett: ha a térdem nem hal be a hegyeken, és végig bírjuk nyomni a tempót, akkor nem fog érdekelni, ha a képzeletbeli versenybíró mondjuk 25 kilométerrel Prága előtt emeli ránk a kockás zászlót. Ebben az esetben örömmel fizetem majd G. sörét az Ökörben, ha ez az ára annak, hogy ilyen élményeket megéljek, mint a tegnapi.

Amúgy remélem, hogy a nővérkém roppant büszke rám, amikor ezt olvassa, mert évek óta próbálja velem megértetni, hogy nem kell minden csatát megnyerni, talán még minden harcot sem kell feltétlenül megharcolni, lehetek néha én is az, akinek elég az abszolút makulátlanul tökéletesnél egy pár karcolással kopottabb érem is. Na, hát akkor örülj, Tonyesz, mert ezt a fogadást ott a farkasdi Bikadombi Sörözőben olyan rutinnal bírtam elengedni, mint a legnagyobbak. :) És én is örültem neki!

No, de mélyelemzés helyett inkább kanyarodjunk vissza az útra, rendben?

Pontosabban a fűbe, mert a farkasdi Vág-menti töltésen nem vezetett út, csak a fű volt lekaszálva, így bármennyire is szépnek ígérkezett, pár kilométer után mi is inkább visszakanyarodtunk az útra. A fűben járkálás extra energiaszükséglete megengedhetetlen luxus volt egy 38 kilométeres napon.

Villámtempóban és megállók nélkül értünk be Sellyére, azaz még a déli pihenő előtt lenyomtunk 15 kilométert. E hősies helytállást két ínycsiklandóan finom hamburgerrel ünnepeltük meg Sellye vélhetően legdrágább helyén.

A városból kiérve szintén az okostelefonok és szatellit-térképek segítségére szorultunk, hogy megtaláljuk az utat vissza a Vág töltésére (útközben találkoztunk szép pacikkal, illetve teljesen elállt a szél, amelyet addig folyamatosan átkoztunk, mert szembe fújt, most viszont, hogy elállt, gyakorlatilag mozgás nélkül is szinte önmagunktól lángra kaptunk). A töltést elérve pedig elkezdődött az utunk eddigi legszebb tíz kilométere.

A felduzzasztott folyó egy hosszúkás, nagy vízfelületű tavat hozott létre, amelynek partján végig kiváló minőségű felületű kerékpárút húzódik. Ez szemmel láthatólag vonzza is a sportolni vágyókat, rengeteg kerékpárossal és görkorissal találkoztunk - igaz, gyalog csak mi ketten voltunk. :)

Aztán eljutottunk ide:

img_0833_1.JPG

Szemernyi esélyünk sem volt nem megállni, bármennyire is szorított minket az idő (még minimum három óra gyaloglás állt előttünk). Először megegyeztünk abban, hogy térdig belelógtatjuk a lábunk, csak azért, hogy ha majd egyszer térképre tesszük az Álló- Vagy Folyóvizek, Amelyekbe Már Belelógtattuk A Lábunk adatbázist, akkor ide is tehessünk egy nagy piros ikszet. (Meg, mert épp kigyulladni készült a talpunk - sajnos egy vízpart melletti töltésen ritka vendég az árnyék.)

Ültünk a tó partján, kezünkben cigi, lábunk a vízben, majd G. rám nézett és azt kérdezte, "Sietünk?" (Ez számunkra azért volt vicces, mert kivétel nélkül minden reggel és minden pihenőnél G. az, aki már teljes menetfelszerelésben várja, hogy elkészüljek végre, én meg folyton perlekedek vele, hogy hová rohan, tengernyi időnk van.)

Hát nem siettünk. G. csobbant egyet, én maradtam a parton való láblógatásnál, csak hanyatt dobtam magam az apró, domború kavicsokon, és néztem a felhőket.

Azt hiszem, annak a tónak a partján mindketten megértettük az út legfontosabb üzenetét, hogy ha igazán WWWRRRRRRRRRRMMMMMMMM-BBBRRRRRRRRRR (bocsi, kamion!) :)

Strandolás után a közeli hotel éttermében, ahol ittunk egy Kofolát, megismerkedtünk Gyula bácsival, aki a szomszédos idősek otthonában lakik. Gyula bácsi 75 éves, de mindennap lesétál a tó végében levő gátig (mi meg azt hittük, sose érünk ide onnan - az több mint öt kilométer! Riszpekt, Gyula bácsi!), szóval fizikailag top formában van az öreg, csak nem lehet egyedül, mert infarktusa volt, a felesége pedig három éve meghalt. Hát ezért van az idősek otthonában.

A Szeredig hátralevő utat már gyorsan, minimális megállókkal letekertük, ott pedig egy airbnb szállás várt ránk a házigazda Peterrel, valamint a nála vendégeskedő Luciával és Jean-Pierre-rel. 38 kilométer volt mögöttünk, jogosan voltunk elégedettek magunkkal. 2 kilométerrel zárkóztunk feljebb összetettben.

Este a szálláson azonban már egy másfajta esélylatolgatás kezdődött meg köztünk. Az utolsó tíz kilométeren volt két felüljáró, még távolról sem hegy, de már ezeken sem tudtam olyan tempóban felmenni, mint G. A jobb bokámat ezeken már kénytelen voltam teljesen kifordítani, és egyfajta hóekében vagy inkább koris mozdulattal tolni magam előre annak érdekében, hogy ne kelljen hajlítani a térdem. Nagyszombat után viszont az igazi hegyek várnak ránk…

Arra jutottunk, hogy ha így megyünk neki a hegynek, azzal mindkettőnk esélyét elszúrom, 20 kilométer lenne a maximum, amit megtehetnénk naponta, márpedig G. még mindenképpen meg akarja csinálni a teljes túrát. Ezért különválunk, és, ha én már lélekben úgyis olyan könnyedén elengedtem a fogadást előző este, holnap „csalni” fogok, és a hegyi szakasz egy napját átbuszozom/átstoppolom. Ezzel immár hivatalosan is feladom a küzdelmet, G. nyeri a fogadást, de ezt látom helyesnek, vagyis inkább a felnőtt, felelős döntésnek. A sík terepet még jól bírja a térdem, sőt, ha zenét hallgatok, még gyorsabban is megyek, mint G., tehát elvileg Hodonín után nem lesz gond azzal, hogy elérjünk Brnóba, és onnan a maradék öt napban besétálhatunk Prágába, napi 40-esekkel. Viszont, ha most szétcseszem a térdem, akkor vége az egésznek.

Ehhez viszont már holnap nagyot kell mennünk, hogy G-nek legyen esélye - nélkülem - átkelni a hegyen egy nap alatt. A kinézett célpont Trstín, az utolsó szlovák település a hegy lábánál (és szerencsére van ott szállás!), a távolság pedig 44 kilométer.

Drukkoljatok!

Címkék: prágai gyalogtúra

A bejegyzés trackback címe:

https://tavolafikatol.blog.hu/api/trackback/id/tr348955582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2016.08.05. 21:00:44

azzal a térddel majd valamit kezdeni kell pedig. de addig is, toljad neki!

T1GRIS 2016.08.06. 16:33:52

Igen, ezt megígértem már a túra előtt, hogy utána mindenképpen rendberakatom. Csak nem akartam előtte elmenni dokihoz, mert féltem, hogy megtiltja az egészet. :)
süti beállítások módosítása