23/11/09 – Jacksonville, FL - T-minus 41 days

Abból is leszűrhető, hogy a hajózás mennyire speciális világ, hogy itt egészen mindennapos, máshol jelentéktelennek számító apróságok válhatnak vízválasztójává pokolnak és mennyországnak. Mint ahogy Douglas Adams szerint a galaxisközi utazónak is mindössze egyetlen dologra kell odafigyelnie, hogy mindig magánál tartsa, ez pedig a törölközője*, úgy én is adhatok egy tanácsot minden jövőbeli hajós munkavállalónak: vegyetek egy jó talpbetétet.

Én az előző cruise első napján, Jacksonville-ben szereztem be az enyémet (túl későn), és azóta megváltozott az életem. Szakítottam az ivással és megtaláltam Jézus Krisztust. Na jó, ennyire azért nem, de tényleg vízválasztóként élem meg, hogy azóta nem fáj a talpam minden nap végén. A tizensok óra folyamatos állás korábban annyira megvislete a lábam, hogy az elmúlt három hétben futni sem tudtam (mármint edzés gyanánt). Különösen az első talppárnáim fájtak, így kimondottan erre a területre koncentráltam - szerencsére a Walmartban vagy tizenötféle talpbetétet találtam, úgyhogy kedvemre válogathattam közülük. Végül kettő kombinációját tettem a cipőimbe.

Most már csak azt az Axbo ébresztőórát kellene valahogy beszereznem, amitől szintén kisebb világmegváltást várok, de annak ellenére, hogy amerikai találmányról van szó, itt senki sem hallott róla. És még ott is, ahol neten nagy nehezen megtaláltam, drágább, mint Európában. Lehet, hogy végül az lesz, hogy megrendelem haza egy európai oldalon, és még a postai csomagként való ideküldésével is olcsóbban jövök ki, mintha itt venném meg. Apropó, érdekel valakit a postacímem? Karácsonyi üdvözlőlap, ilyesmik? Na, akkor mondom:

Carnival Fascination
Kalman Szentesi, #427571
Photo Department
P.O. Box 026058
Miami, Florida 33102-6058

Ha már az üdvözleteknél tartunk: a múltkori születésnaposok mellett sok szeretettel köszöntök minden Erzsébetet és Katalint, valamint extra special greetings egy másik szülinaposnak, Szoszkának Zágrábba! Nővérkém születésnapjáig szerintem még jelentkezni fogok.

Nos, igen, kissé megritkultak a bejegyzések a blogban... kellene már újra egy jó kis influenza, amikor a karanténban lenne időm írni meg képeket rendezgetni, de erre kevés az esély, mert a múltkor beadattam magamnak az ingyenes védőoltást. Szóval, a ritkább bejegyzések oka a felszaporodó munka. Most fejeztünk be egy négynapos cruise-t, ami mindig sokkal feszesebb, mint az ötnaposok. Állandóan dolgoztunk és keveset aludtunk - én különösen, mert mindkét kikötőben a nyavalyás gangwayen fotóztam, kora reggeltől délig, az este meg mindig munkával telik, mindenkinek. Úgyhogy amikor délután szabad voltam, olyankor netezés helyett igyekeztem pótolni valahogy az éjjel 1 utáni fekvések és a reggel 6-os kelések okozta alvásdeficitet - kevés sikerrel.

Ja, tegnap beszéltem a menedzseremmel ezekről a dolgokról. Megkérdeztem tőle, miben kellene fejlődnöm ahhoz, hogy egyfajta ajándékként vagy a teljesítményem elismeréseként ne osszon be minden egyes kibaszott dining room és minden egyes gangwayt fotózására. Ugyanis ez az a két dolog, amit szívem mélyéről gyűlölök és ami kikészít, ezt neki is elmondtam. Azt válaszolta, egyetlen dolgot tehetek ennek érdekében: töltsem ki ezt a szerződést, és amikor a másodikra visszajövök, akkor talán majd nem kell minden egyes ilyen session-ben fotóznom. Addig - szerinte - szükségem van a tapasztalatgyűjtésre. Nem tudom, milyen tapasztalatra gondol, ezeket a feladatokat ugyanis egy idomított majom is kiválóan el tudná látni két hét után, ezek igazán nem igényelnek kreativitást. Természetesen portréfotózásra is minden egyes este be vagyok osztva, de azzal semmi gondom nincs, - mint azt már Nektek is megírtam - azokat maradéktalanul élvezem.

Na jó, tegnapelőtt este épp volt egy kisebb holtpontom: most éreztem először azt, amikor este 7-kor elkezdtük a portrékat, hogy az egyetlen vágyam, hogy a drága utasok kotródjanak a kurva anyjukba az én portréhátteremből, és lehetőleg soha többé ne jöjjenek vissza, hagyjon mindenki békében nyugodni. Inkább megharcolok a nap végén a menedzserrel, amiért nulla fotó az aznapi rollcountom, de nem akarok fotózni. Aztán persze az érzés később elmúlt - köszönhetően javarészt a kanadai gitáros csókának, aki szinte minden este mellettem játszik eszeveszett jó country- és egyéb számokat, Dire Straitstől Santanáig, Johnny Be Goodtól Sweet Home Alabamáig. Már egész jól összehaverkodtunk, úgyhogy mindig megkérdezi, épp mire van szükségem, mert elmondtam neki, hogy a zenéje inspirál a fotózásban; mielőtt elkezd játszani, harminc perc alatt lövök mondjuk ötven fotót, akkor a következő félórában, amikor nyűvi a húrokat, csinálok százat. A múltkor eljátszotta azt a valamilyen Alice című számot, én meg a refrén közben visszaordítottam neki, hogy "Alice? Who the f>*ck is Alice?!", merthogy a szám egy későbbi feldolgozásában pontosan ezt szerepel a refrénben. (Magyar popzene irányában beoltott olvasóim azonosíthatják a számot az örökbecsű Padödőnek köszönhetően, ugyanis ők lenyúlták lefordították az egészet Szabó Jánosra - "Két hete másé már a Szabó János // János! Who the fuck is János?") A lényeg, hogy az utasok ugyan néztek egy kicsit, viszont gitáros emberem majd lefordult a székről nevettében, úgyhogy ez a momentum megalapozta a barátságunk.

Visszatérve a menágerre: nagyon úgy néz ki tehát, hogy az elkövetkező hónapokra ezt a szerepet szánja nekem; minden este, amikor a dining roomban fotózunk, jelenésem lesz, és minden reggel, amikor kikötünk valahol, fotózhatok a gangwayen. És nem ám legalább váltott feladatokkal (hiszen a gangwayen egyszerre hat-hét ember dolgozik), nem, én mindig annál a béna mű kormánykeréknél fotózom az embereket. Az elmúlt három utunkon ez mindig így volt, és az eheti menetrend is ezt tartalmazza.
Nos, ez a perspektíva nagy lökést adott az irányba, hogy a drydockot követően egy esetleges áthelyezés után nézzek egy másik hajóra... Az nagyjából száz százalék ugyanis, hogy ha valamikor vízbe ölöm magam ezen a hajón, az biztosan egy gangway közben lesz.

Leginkább azért nem értem emberünk döntését, mert ha figyelembe vesszük, hogy az emberek nem egyformák, van, akinek ez megy jobban, van, akinek amaz (van olyan ember a csapatban, aki látványosan görcsöt kap, ha a vendégekkel kell jópofiznia, nekem az meg csuklóból megy), akkor még segítettem is neki azzal, hogy elmondtam, mi az, amit én igazán élvezek és mi az, amit egyáltalán nem. Erre jön ezzel a tapasztalatszerzés dologgal... Ha focicsapat lennénk, akkor is azt válaszolná, ha elmondanám neki, hogy csatárként nem tudok egy egyeneset rúgni a labdába és még véletlenül sem találom el a kaput, viszont kiválóan védek, hogy nem, nem, nekem csatárként kell tapasztalatot szereznem? Oké, szerzek én, csak közben veszít a csapat...

Na, mindegy, egészen kiválóan tudok most már vállat rándítani (mármint gondolatban, nyugalom), úgyhogy ha ezt akarja, hát ezt csinálom, lényegében leszarom.

A teljesítményünk egyébként továbbra is átlagon felüli, szerintem megint a Fascination a legjobban jövedelmező hajó a flottán belül; tegnap vettem fel 63 dollárt az előző cruise különbónuszaként, este pedig megtudtuk, hogy az előző négynaposért mennyi pénz üti a markunk: 57 dollár. Erre tehát négy-ötnaponta most már rendszeresen számíthatok, úgy néz ki.

Hű, már megint mennyit írtam, és lényegében a semmiről, úgyhogy megyek is aludni. De búcsúzóul megosztom egy másik örömöm: délután óta megint van térerő a mobilomon, úgyhogy jöhetnek az sms-ek, most már megkapom őket (kivéve Nassauban).

* ha az emberek azt látják, hogy van törölköződ, automatikusan feltételezik, hogy rendelkezel samponnal, borotvahabbal, fogselyemmel, szappannal, arcszesszel, naptejjel, fésűvel, cipőkanállal is, és innentől kezdve a fenti dolgok bármelyikét szívesen kölcsönadják neked.