11/10/09 – Nassau, BS (Paradise Islands)
Tegnapra az időjárás hisztérikusan megváltozott; hiába, a globális felmelegedés ilyen extrém dolgokkal jár. Még jó, hogy hoztam magammal pufidzsekit is.
Ezt a képet ma reggel fotóztam a hajó orrában: az a nagy fehér halom a lábamnál egy jéghegyről szakadt le, és, mint látható, előttünk is összefüggő jégmező van, így most várakozunk a bahamai parti őrségre, hogy törjenek nekünk utat.
Vagy mindezt csak álmodtam?
Neeeeem, valójában a Bahamák az inkább ilyen:
Meg ilyen:
Röviden: szívdöglesztően gyönyörű.
Érdekes amúgy ez – a múlt héten, amikor először voltam Nassauban, nem estem ennyire seggre tőle. Jobban tetszett Cozumel. Most viszont valahogy más arcát mutatta a sziget; már a hajóról ütött a látvány. És szerencsére ez most találkozott egy kedvező időbeosztással is, végre volt időnk kényelmesen kimenni a partra. Kétség nélkül merem kijelenteni, hogy ez volt az eddigi legjobb napunk, mióta itt vagyunk. Egy nap a Paradicsomban.
A kikötőhöz közeli strandon szinte csak a crew tagjai voltak, egy fél napra magánstranddá tettük. Mit is mondhatnék, úgyis látjátok: hófehér homok és türkiz tenger... Az egyik mólóról fejeseket ugráltunk, aztán strandröplabdáztunk, időnként hideg Coronitát kortyolgattunk és közben a közeli bódéból szóló reggae-t hallgattuk. Meglehet, hogy sokat szopunk a hajón, de azért az ilyen pillanatok valamit visszaadnak belőle. Pont egyszerre gondoltunk ugyanerre Petivel és Ferivel, két magyar felszolgálógyerekkel, amikor a mólóról ugrálásban kimerülve csak lebegtünk a kristálytiszta vízben: három magyar a Bahamákon... :) Azért azt hozzá kell tennem, hogy fehérembernek az itteni hőség és pára nem való – alig pár óra alatt teljesen leszívja az embert. Ahogy vonszoltuk visszafelé magunkat a hajóra, azért jóleső érzés volt arra gondolni, hogy nem valami koszos bungalló, hanem a légkondicionált szállások várnak minket, és, ha úgy tartja kedvünk, első utunk a Crew Messbe vezethet, ahol azonnal megtámogathatjuk dehidratálódott szervezetünk némi jéghideg üdítővel vagy fagyival.
Nassau egyetlen hátránya, hogy egy kommunikációs istencsapása a hely. Még mobil lefedettség sincs, pedig az még a nyílt tengeren is akad néha, internetet pedig elvétve találni. (Mármint titkosítás nélkülit, amire ingyen fel tudok mászni. Fizetős az van dögivel.) Pedig, mivel a hajó itt éjszakázik, itt lenne a legfontosabb, hiszen így legalább éjszaka – ami nálatok reggel – tudnék beszélni az otthoniakkal. Találtam is egy helyet, ahol ugyan egy 56K-s modem sebességével, de legalább volt net, gondoltam, onnan majd megpróbálok éjszaka valami kapcsolatot teremteni. A legbosszantóbb viszont az volt, hogy erről még egy kurva sms-t sem tudtam küldeni az érintetteknek, hogy hali, ekkor és ekkor legyetek gépnél. Végül egyáltalán nem is jött össze: a hely éjszakára be volt zárva. I.J.
3.30-ig volt eltávunk (magyar idő szerint de fél 10-ig), a csapat ismét a Bambu nevű helyre ment kilengeni mint a legközelebbi, legkézenfekvőbb, egyben a leghangosabb szórakozóhelyre. Én csak később csatlakoztam, előbb megírtam azokat a leveleket, amiket aztán sehonnan nem tudtam elküldeni, és csak egy sörre ugrottam be a többiekhez. (Zsolt és Feri nem jöttek, inkább egyből kidőltek, pontosabban be-, az ágyukba, amint végeztünk a melóval – jóval éjfél után).
Holnapután (holnap, mire felrakom a bejegyzést) vége ennek a cruise-nak, visszatérünk Miamiba, és onnan már csak egy Key West-Cozumel túra van hátra, mielőtt szétrobban a társaság az amerikai kontinens mindkét partjára. Egyre többet beszélgetünk erről az időről, és mindenki sajnálja, hogy nem látjuk már egymást többé a jelenlegi összetételben. Lehet, hogy ki fogom majd bővíteni a blogot olyan formátumra, hogy a többiek is írhassanak bele, így a későbbiekben is követni tudjuk egymás mindennapjait.
(Jut eszembe, ezúton köszöntöm szeretettel Zsolti kollégám hozzátartozóit, szeretteit, akik szintén olvassák a blogot. :))
Igyekszem jelentkezni Miamiból.
