29/10/09 – Nassau, BS
Ej, de jól tettem, hogy felszöktem az első fedélzetre levegőzni! Gyönyörű, magasztos látványban volt részem, ahogy a három egymás mellett dokkoló Carnival hajó, a Pride, a Triumph és a Fascination egymás után elhagyják Nassau kikötőjét. Normál esetben ezt sosem látnám, mivel este 10-kor futunk ki, és olyankor mindenképpen dolgozunk.
Eszméletlenül szép, ahogy ezek a hatalmas, kivilágított fehér monstrumok, miután eloldották a köteleiket, egyszer csak egyetlen hang nélkül nekiindulnak, elkezdenek siklani az ilyenkor teljesen fekete vízben. Aztán ráfordulnak a kikötő bejáratát őrző világítótoronyra, rá a hajózócsatornára, majd a nyílt vízre érve lassan távolodni kezdenek. Mintha karácsonyfák úsznának lefelé a Dunán vagy mintha Jörg Musztafa tökig kivilágított kamionja távolodna a 430-ason Makó felé a koromsötét alföldi éjszakában.
Mi zártuk a sort, úgyhogy még hosszasan bámulhattam a Pride és a Triumph farának csillagfényeit, aztán átmentem a dekk túloldalára és a jövő heti viszontlátásig elköszöntem a bahamai kikötőtől is. Kurvajó idő van odakint, a nyílt vízre érve persze feltámadt a szél, de meleg van, ráadásul most a kellemes, nem pedig az itt megszokott fojtogató fajtából. – Imádom az ilyen estéket.
(Már csak Ti hiányoztok innen, meg egy jó hosszú asztal, amely mellett jókat beszélgetve, mondjuk villányi borokat kortyolgatva, ráérősen, nem kapkodva berúghatnánk, mint az atom.)