18/02/10 – Sea Day
Van egy dolog, amit mindig is szerettem volna kipróbálni (hűűű... tessék mondani, ez itt a 'Kezdjünk hülyén egy történetet' verseny megyei döntője? Neveznék...) Na, szóval újrakezdem: rengeteg olyan dolog van, amit mindig is szerettem volna kipróbálni, ebben a bejegyzésben ezek egyikéről lesz szó. :) Azért döntöttem úgy, hogy most vágok bele, mert májusig még rengeteg időm van, hogy visszacsináljam, ha nem tetszik. Minden további mellébeszélés helyett kattintsatok erre a képre - ne tessék nagyon megijedni, de azért a gyerekeket küldjétek ki előbb a szobából.
Tádáááááá! Kopasz Jimi, hogy tetszik? :))) Egyik este úgy találtam, hogy túl kicsik a füleim és nagyobbakat szeretnék, ezért fogtam szobatársam, Josip nullásgépét és letoltam a hajam. (Viccet félretéve, nagyon tetszik, hogy nem kell állandóan baszkurálni a hajamat és a szél sem kócolja össze, amikor kimegyek az open deckre, de az is tény, hogy így sokkal feltűnőbb, hogy elállnak a füleim. :) Szóval, most már tudom, hogy milyen az élet kopaszon, összességében tetszik a dolog, sokkal kevésbé borzasztó az összkép, mint amire előzetesen számítottam.
A külsőmet érintő apróbb változástól eltekintve nem sok minden van itt, amiről beszámolnék. Dolgozunk, sokat. Az előző cruise hatalmas bukta volt az egész photo departmentnek, javarészben a Super Bowl miatt. Egyrészt a döntő pont formal nightra esett, szerencsére a vezetőségnek volt annyi esze, hogy a formal nightot egy nappal későbbre halasszák, hiszen vasárnap a kutya sem akart fényképeszkedni, mindenki a kivetítőket figyelte. (Hál'istennek én is, hiszen bár elvileg munkában voltam, vendégek híján folyton belógtam a színházterembe, hogy kövessem a meccset, így a nagyrészét láttam is.) A halasztás viszont azt jelentette, hogy egy nappal kevesebb maradt számunkra, hogy hozzuk a targetet, és onnantól kezdve csak futottunk a bevételeink után - kevés sikerrel. Végül több mint húszezer dollárral zártunk a budget alatt, ami még ezen a böszme nagy hajón is tetemes veszteségnek számít.
Mindez kihat a mostani, sőt várhatóan a következő cruise-unkra is, menedzserünk, Costi ugyanis jól érzékelhető pánikban van a hiányzó zöldhasúak miatt, így most kábé egy kilencágú vízilóbőr korbáccsal áll mindanyiunk háta mögött, és még azért is megró, ha nem sikerült eladnod egy kétdolláros képkeretet a képpel együtt. Mondanom sem kell, hogy ez a követő emberfogásos munkarend, nomeg az, hogy le kell nyomnom a szerencsétlen vendégek torkán mindent, amit csak lehet, mennyire fekszik nekem... (egyébként is úúgy szeretek tukmálni). Ennek ellenére - kop-kop-kop - eddig egész jó vagyok, a rollcountomba sem tud belekötni ezen az úton, valamint a tegnapelőtti gangwayen vízalatti kamerákat kellett árulnom (nem kell ecsetelnem, hogy a létező legszarabb melóról beszélünk), és az elérendő célom 30 db kamera volt. Én 33-at adtam el - emberemlékezet óta nem volt olyan, hogy valaki elérje vagy túlteljesítse a targetet egy gangwayes kamera-eladáson... Szerencsémre pont jó hangulatban ébredtem, így egy kisebbfajta stand-up comedyt nyomtam le kora reggel a hajóról leszálló vendégeknek, és úgy tűnik, ez tetszett nekik.
Szóval, semmi újdonság; same ol' shit... Március elején lényegben az egész itteni törzsgárda lecserélődik, mivel azoknak, akik Európában együtt kezdtek a hajóval, most jár le a nyolc hónapjuk. Egy-két cruise különbséggel szinte mindenki távozik a régiek közül. Beleértve Costit is, és, háát, mit mondjak, azok a pletykák, amiket az érkező új menedzserről hallottam, nem töltöttek el megnyugvással. De talán az, hogy az új csapatban már szinte a legtapasztaltabb seniornak fogok számítani, segíteni fog, hogy ne nagyon basztasson. Csak a pontosság ne lenne akkora hiányosságom, mennyivel könnyebb életem lenne...
Na, ezek mennek itt meg a bárányfelhők - amelyek mellesleg csodálatosabbak, mint amit valaha láttam; és tegnap megint szmájli volt az égen (a fogyó hold vékony sarlója itt nem függőlegesen áll a horizonthoz képest, hanem vízszintesen, így amikor feljön a hold, egy vigyorgó szmájli látható az égbolton); és kétszáz a dollár, ami Nektek otthon nem akkora öröm, leszámítva azon nem keveseket, akiknek tartozom különböző összegekkel, ugyanis a minap 2300 dollárt küldtem haza, ami ezen az árfolyamon négyszázhatvanezer, ami ugyebár sokkal-sokkal jobb, mintha 180 forintos árfolyamon írták volna jóvá a számlámon. Amint megjelenik az otthoni kártyámon (kb. egy hét), dobom is szét a különböző magánbankszámlákra (Zolikám, örömmel jelentem, a lista élén állsz! :) De csak akkor, ha beszámolsz róla, hogy milyen volt Ausztráliában. Sokat síeltél, hoztál nekem Milka csokit? :))) Szóval, nagyon remélem, hogy otthon már ölik egymást a pártok (nem olvasok magyar sajtót, nem hallgatok internetes rádiót - kurvajó, felülmúlhatatlan, ki kell próbálnotok), és egymást felüllicitálva jövendölnek rosszabb és rosszabb gazdasági mutatókat, ami nagyban segítene nekem, hogy jobban megérje itt dolgoznom. Mottóm: "Szavazz a szélsőjobbra! Háromszáz forintos dollárt a külföldön dolgozóknak!" :D
Végül következzen egy magánközlemény (ami ebben a környezetben, tekintve, hogy barátok között vagyunk, közérdekű közleménynek számít): BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, ZITUS!!! Nem felejtés ám el, sokat gondolás mindenkire odahaza, és mindenki nagyon hiányzás - Te is!
