Hírek Ómagyarországról

 2010.03.08. 21:19

08/03/10 – Cozumel, MX

Bizony, ott sem állt meg az élet, szerzőtársaim, illetve főleg Sándor gazda időnként előállnak valami újdonsággal. Vagy valaki más - itt van például ez a kritika (László Zoltán: I love ómagyarok) a nyomtatott első évadról, ami múlt hónap közepén jelent meg. Ahhoz képest, hogy első könyvünk (oké, már akinek), nem is lettünk annyira földbe döngölve. Sőt! Kattintásolvasás.

Ami pedig a házon belüli újdonságokat illeti, hát az nem kis falat. Elkészült egy Ómagyarország világában játszódó kattintós játékkönyv (vagyis nem könyv, hanem HTML, de mindegy). Aki eltöltött némi időt réges-régen a Kaland-Játék-Kockázat sorozat könyveivel, annak a szisztéma ismerős, de amúgy a többieknek is napnál világosabb lesz. Sőt, még csak nem is kell ismerni hozzá az első évad történetét*, mivel a játék lényege pont az, hogy szabadon barangoljunk a történetben. Néhány helyszín és esemény ismerős lesz, ugyanakkor aki minden esetben a könyvre hagyatkozik, azt érhetik meglepetések. Lényegében e hosszas bevezető felesleges is - minden kiderül útközben. A játékkönyvben Gador barátom bőrébe bújva kell túlélni Ómagyarországon, de elárulom, a tervek szerint lesz majd Tigrises rész is. A játék itt kezdődik.

* Akad még valaki, aki nem olvasta? Ezen a linken még megrendelhető (legalábbis remélem, mert a kiadó mintha belassult volna az utóbbi időben).

Címkék: ómagyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tavolafikatol.blog.hu/api/trackback/id/tr611822458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

boibo 2010.03.09. 09:54:39

Volt arra is időd, hogy végigjátszd? Az első ötven percben duplahulla lettem, aztán másnap megfejeltem még eggyel. És a háromból csak kétszer lőtt le T1gris! :D

NYUA 2010.03.09. 16:28:12

hali! Örvendek, hogy nem unatkozol. Hát, mikor lesz időd a lassan 3 hete küldött E-mail-omra válaszolni? Jó lenne, legalább is nekem, ha gyakrabban kapnánk életjelet rólad, (mármint ... és én!) Szomorúan telcsizünk, hogy sem Ő, sem én nem részesülünk a kegyeidben, válaszra sem méltatsz és Sünivel kerültünk 1 sorba, vagyis kutyába vagyunk véve! Lécci írj! Addig pusssz

Kéti2 2010.03.10. 06:48:58

Phix! Az én emailomra sem válaszolsz! Lehet, hogy nem kaptad meg? :-))))))
Pussz

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2010.03.10. 21:58:28

Ejnye Tiger, lelövöd a legnagyobb rajongódat és a családra sem ügyelsz, a végén még kigyúrt, kétméteres kopaszként jössz haza;)

Kéti2 2010.03.11. 05:40:44

Tegnap küldtem egy sms-t. Csak tudnám, hogy melyik számod él.
Fel akartunk hívni a Tituval.
Mondtam Neki,hogy alszol még. Skype-n sem láttalak sajnos. Na, majd egyszer elkapunk vagy telefonon, vagy a skype-n. :)

Kéti2 2010.03.11. 13:42:30

Arra küldtem Neki az sms-t. Na, majd figyelem a skype-n. :) Köszi, béjjbi! :))))
süti beállítások módosítása