28/10/09 – Key West, FL
Betegségem, amely már egyre kevésbé nyomaszt (nincs lázam és nem fáj a fejem), ma váratlan fordulatot vett. Reggel 8-ra vissza voltam rendelve a dokihoz felülvizsgálatra, és mivel már tegnap este elég jól éreztem magam, egy újabb nap szabadság reményében ezt leplezendő igyekeztem minél elesettebbnek és erőtlenebbnek mutatni magam. A főnyeremény azonban nem e kiváló színészi alakításnak, hanem egy influenza-gyorstesztnek köszönhetően hullott az ölembe: Kérem szépen, én influenziás vagyok. Ami persze egy nagy kövér baromság, hiszen voltam már influenzás, tudom, hogy az nem ilyen, de hát ki vagyok én, hogy felülbíráljak egy tesztet, ugyebár. Különösen, ha a pozitív minta olyan következményekkel jár, mint 3-5 nap izoláció... ;))
Bizonyám, ennyi időre ki vagyok véve a taposómalomból, kaptam egy külön kabint (most ugyan megosztom egy másik izolálttal, egy szintén influenzás amerikai sráccal, de őt holnap elengedik), és még a személyzeti étkezdébe sem járhatok fel, hanem a szobaszervízt kell felhívnom, bármi kérésem van. :) De szar, mi? A ma esti vacsimat már egy mellényes mexikói hozta az ágyamhoz, míg én blogbejegyzést írtam Nektek.
Vitán felül áll, hogy ez a megfázás volt az eddigi legjobb dolog, ami ezen a hajón történt velem.
Hú, most hirtelen nem is tudom, miről írjak Nektek ebben a fenenagy szabadságban. Eddig lopott percmorzsákból kellett félretennem azt az időt, amit egy bejegyzés megírására tudtam fordítani, vagy megvárni, míg kikötünk és kapunk egy-két óra szabadidőt, esetleg munka után az alvás rovására írni valamit – most meg itt van egy egész nap... sőt, több nap! Felfoghatatlan.
Legyen inkább az, hogy most kérdezzetek Ti: ha valamilyen témát eddig még nem érintettem, vagy nem kellő részletességgel, azt a következő 2-3 napban biztosan lesz időm kifejteni.
Egyébként most már van némi fogalmam arról, hogy a sötétzárka miért hatékony fenyítőeszköz. Egy ablaktalan kabinban, mint amilyenben most vagyok, egyszerűen nem lehet felmérni az idő múlását. Hajnalban és délután, tavasszal és télen mindig pontosan ugyanolyan fényviszonyok uralkodnak – attól függően, hogy melyik lámpát kapcsolod fel. Csak mesterséges fény van, természetes nincs. Ha nem lenne órám, nem tudnám megmondani, milyen napszak van. Valószínűleg a szervezetem az első pár napban még próbálná tartani magát a szokásos alvás-ébrenlét fázisokhoz, aztán végleg elveszíteném a fonalat, és össze-vissza aludnék. (Szegény űrhajósok, nekik meg még rosszabb lehet, ott nemhogy idő, de még gravitáció sincs. Na, űrhajós se lennék most már.)
Amúgy a napok követését már a második héten feladja mindenki, hiszen elveszti értelmét a munkanap-szabadnap fogalompáros. És ha egy több hónapja tengeren levő crewmembert megkérdezel, milyen nap van ma, nagy valószínűséggel olyasmit fog válaszolni, hogy "Sea Day" vagy "Jacksonville". Ez az új Carnival-időszámítás. Nálam például most c.sz. (Carnival szerint) 31-et írunk. (Igen, egy nap az egy év – és akkor még jóindulatú voltam.)
Az egyik legelső haikummal búcsúzom mára, pont passzol a mai naphoz:
Selymes a lázam,
puha takaróként fed,
nem bánt, nem éget.
