Négy nap, egy cruise

 2009.12.31. 23:32

31/12/09 – Jacksonville, FL

Ennyi idő van hátra, és magam mögött hagyom a Fascinationt. Sok dolog nem fog innen hiányozni, de gondolatban már csomagolom azt a keveset, ami igen. Az agyam máris nekikezdett megszépíteni az itt töltött két és fél hónapot, sorra jönnek elő a vicces-szép emlékek. Például amikor hubba-bubba illatú lett az egész hajó, mert a housekeeping department kipróbált valami új illatóstószert a padlón. Vagy amikor a Trinidad és Tobagói fotóstársam hajnali 7-kor a Key West-i gangwayen a Süsü a sárkány zenéjét fütyörészte. (Rémlik valahonnan, hogy Bergendy állítólag az egészet egy az egyben nyúlta valakitől; most már tudom, hogy ez igaz.) És persze a Half Moon Cay-n töltött órák, amelyek igen magasra helyezték a mércét St.Thomas és St.Maarten számára (de akik látták ezeket a helyeket, egybehangzóan állítják, hogy a szint megugorható).

Mivel Ti fél óra múlva már az újévet köszöntitek, és nekem is menni kell fotózni, most azzal a képpel köszönök el erre az évre, amellyel Half Moon Caytől is búcsúztam; ez volt az utolsó ott készített felvételem.

Legyetek jók és vigyázzatok magatokra, hogy mire hazamegyek, mindenkit jó egészségben és hangulatban találjak. BÚÉK Mindenkinek!

Címkék: jacksonville szárazföld half moon cay

A bejegyzés trackback címe:

https://tavolafikatol.blog.hu/api/trackback/id/tr611636227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NYUA 2010.01.01. 18:36:30

Drága Kisfiam! Nagyon örülök, hogy az igényes, sikeres munkád mégiscsak meghozta számodra a teljes sikert: KITŰNTETÉSNEK IS FELFOGHATOD, HOGY ÁTKERÜLSZ AZ ÁLOMHAJÓRA! Ezt pedig senki másnak nem köszönheted (persze az "Égieken" kívül, akik vigyáznak rád az én kérésemre!)mint magadnak,az igényességednek és a teljesítményednek, a minőségi fotóidnak!!! És persze bizti kellett hozzá, hogy megnyereted a staffcaptain szimpátiáját, (mert bizti,ő is tud a teljesítményedről, talán a dokitól is tud dolgokat)és kiemel a primitív bunkó fülöpszigetiek és szőröstalpúak közül. EZ AZTÁN IGAZÁN GYŐZELEM A JAVÁBÓL!!! Kérlek, hogy az új helyeden igyekezz a tanulságok levonása után új lappal és sok sikerrel startolni! ls jó barátokat találni, de ehhez persze 1 kis idő kell. addig meg amikor csak lehet, skypolj vagy mélezz, tartsd a kapcsolatot Marcellel és lelkileg erősítsétek egymást!! Fantasztikus és remek munka az utolsó fotód Half Moon Kay-ről és ezek a képek benned fognak élni egész életedben, amiket ott átéltél, tapasztaltál! Már a felénél tartasz az etapodnak! és annak is örülök, hogy a régebbi, januárra szóló tervedet (mélben írottat)teljesen eldobtad! Csak így tovább és Isten éltessen az új évben sok szép sikerrel, egészségben!!! Nagy-nagy szeretettel ölellek: NYUA

Kéti2 2010.01.03. 09:06:10

...hát, Phix! A 2010-es év - az előrejelzések szerint - itthon nagyon gyötrelmes lesz. Szerencsére, az ember szívében lévő szeretetért nem kell majd fizetni.
Szeretettel puszillak, Boldog Új Évet kívánok Neked: Kéti
süti beállítások módosítása